Szállás Miskolcon a Barlangfürdő közelében. Étterem és panzió Miskolc üdülővárosában, Miskolctapolcán. 46/562-215
Miskolc városában megszokottak a koncertek, zenei előadások az ősz kezdetén is, ahogyan az a nyár folyamán történt.
Október 12-én, szombaton ByeAlex ad koncertet a Művészetek Házában este hét órai kezdettel.
Az énekes eredeti neve Márta Alex.
Ez az est a csellóra és a zongorára épül. Dalszerzőként is ismerhetjük az előadót, aki a 2013-as malmői Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Magyarországot és a tízedik helyen végzett a „Kedvesem" című dallal.
Pályafutása hét évvel ezelőtt kezdődött és az alternatív zenei stílusban ért el sikereket. Tizenöt album elkészítése fűződik a nevéhez. A Slepp zenekarral pedig 14 nagylemezt adtak ki. A „Senkise" nevet viselő zenekarnak is tagja volt egy ideig.
Előadói mivolta mellett zeneszerzőként is ismerheti a közönség.
Az alternatív rock, melynek ByeAlex elhívatott művelője, egy különleges zenei stílus. Többen kedvelik ezt az irányzatot és művészi bemutatónak tekintik ezek előadását. Természetesen ebben a témakörben is megoszlanak a vélemények.
Ezen az estén elhangzanak majd a jól ismert, sokak által közkedvelt, dalok.
A koncertre belépőjegyeket az I-es árkategóriában 3.500 Ft-ért lehet váltani, míg a II-es árkategóriába tartozó helyekre 3.900 Ft-ot kell fizetni a belépőkért.
A megadott információk tájékoztató jellegűek, értük felelősséget nem vállalunk. Pontos és biztos információk a szervezőknél érhetők el.